bmenu1     fb1    insta1  

Hosszú előkészítés, tervezés után végre elérkezett a pillanat: az indulás. Holnap este már New York vár ránk, hogy nekikezdjünk életünk egyik legnagyobb vállalkozásának. Köszönjük mindenkinek, aki bízik bennünk, támogatja, vagy csak aktívan szemléli utunkat. Reméljük, hogy az itthon maradottaknak is tudunk majd nem kevés élménnyel szolgálni!

start

Igyekszünk majd hírt adni magunkról, amikor csak lehetőség van rá!

 

Miután visszatértünk Szombathelyről már csak 2 hetünk maradt az indulásig. S ekkor döbbentem rá, hogy még annyi megoldatlan feladat van, hogy azt sem tudtam, melyikbe vágjak hirtelen bele. Egy pillanatnyi pánik is úrrá lett rajtam, de ahogy jöttek sorba a feladatok és a megoldások, úgy egyre inkább éreztem, tudtam, hogy sikerül elkészülnünk az indulás napjára.

A legjagyobb gondot Dia bringája jelentette, ugyanis a felújításkor kiderült, hogy monoblokkját még brutális eszközökkel sem lehet kioperálni a helyéről hiába próbálkoztunk többen is. Szerencsénkre Rottenberger Sándor a Caprine termékmenedzsere felajánlott nekünk egy vadiúj vázat, így már csak két hosszú délután kellett, amelyen részből az új, szponzorált cuccokból, részből pedig Bence (így hívják Dia bringáját) régi alkatrészeiből összeraktam a járgányt. Sok kilométert azóta még nem futott, de egyelőre úgy tűnik, hogy ki fogja állni az út próbáját. S végre lezárult ez a hosszúra nyúlt szerelési időszak. Bízunk benne, hogy a túrán már nem sokat kell a bringákkal foglalkoznunk a tekerésen kívül. Külön köszönettel tartozunk Sándor mellett Nógrádi Gergőnek is (Nó-Ta Bringa), hogy kerékpárjaink útrakész állapotba kerültek.

A hétvégére beköszöntő nyarat, úgy használtam ki, hogy elmentem egyet bicajozni Szerbiába. Bajáig eltekertem, ahol az árvíz miatt a gemencben katasztrófális állapotok uralkodtak.
Mikor egy mit sem sejtő menyét átszaladt előttem az út másik oldalára, a nagy lendülettől hajtva
és a kerekeimtől megmenekülve, bele is pottyant az út mellett felhalmozódott víztömegbe, ahová menyétlelkét azon nyomban bele is bugyborékolta...
Bajától vonatoztam Kiskunmajsáig, ahol találkoztam egy ismerősömmel, majd Szeged felé fordulva,
Bordány és Mórahalom érintésével elindultam a szerb határ felé. A táj annyira unalmas volt, hogy ha nem hoztam volna magammal mp3 lejátszót, valószínűleg felkötöttem volna magam az első fára. Szerencsére ebből nem volt sok itt az alföldön, úgyhogy megúsztam élve a kiképzést.
A 117-ik kilométer után ideje volt már táborhelyet is keresni a félsivatagos alföldön, amire este 9 óra körül leltem rá. A fürdést kihagytam, hiszen vizet csak a közelben görnyedő gémeskút legalján találtam volna. Bajával ellentétben itt még egy pocsolya sem volt...

tomidiaJúnius 8-án Szombathelyre látogattunk, s sort kerítettünk az indulás előtti utolsó felkészítő túránkra is, melyre Tomi is elkísért.

Közvetlenül ebéd után sikerült csak útnak indulnunk Csepreg irányába, kellemes nyárias melegben, enyhe szembeszéllel. A hangulat persze adott volt, ami nem meglepő, hiszen Tomival már jó rég óta nem láttuk egymást, volt mit mesélni. Az enyhén dombos, kellemes terepen megállás nélkül hajtottunk Kőszeg városáig. A Gyöngyös-patak partján hatalmas banzáj volt, s az egészségügyi sátorban ingyenes méréseket végeztek. Gyorsan megtudtam, hogy nekem van a legalacsonyabb vérnyomásom és pulzusom, viszont a legmagasabb vércukor és koleszterinszintem is. A Kőszegi-hegység felett komor fellegek gyülekeztek, ennek ellenére nekivágtunk a Szabó-hegy szerpentinjeinek. A sípályánál ért utol minket a zivatar, mely elemi erővel és egy kis jéggel csapott le. Szerencsére mindezt fedett helyen vészeltük át két másik bringással. A 20 perces kényszerpihenő szokásos, jó hangulatban telt. Amint csillapodott az égi áldás folytattuk az utunkat, egészen a 756 méter magasan fekvő Hörmann-forrásig tekertünk fel, majd nekieresztettük a gépeket és Velemig meg sem álltunk. A hegységet elhagyva nyoma sem maradt a komor viharfelhőknek, újra napsütésben kerekeztünk... hazafelé.

A túra útvonala:

Amikor csak időm engedi próbálok készülni a nagy útra. Sajnos ehhez sok lemondásra van szükségem, vagy épp éjjeleken keresztül dolgoznom kell hogy másnap tekerhessek egy jót! Ráadásul az időjárás sem kedvez túlságosan mostanában. Azt még lenyelem hogy tavasszal fűtenem kellett, de hogy még nyáron is... No comment.

A múlt hétvégén megbeszéltem Varga Árpáddal (aki mellékesen az egyik szponzorunk is - RP Outdoor) hogy közösen tekerünk egy jót a Kőszegi hegyekben. Nekem nagy kedvencem, és minden évben egyszer körbejárom. Beígértem egy fagyit is, mondván Ő is sokat segített rajtunk :).

Június 1-jén elkezdtük a „nyarat”, s immár beléptünk abba a hónapba, mikor útra kelünk Amerikába.

Az idő sajnos nem júniusi, így reggel kellően felöltözve indultunk Galyatető felé, először autóval, majd vonattal, végül biciklivel, és 2 állandó partnerünkkel: Petivel és Csabival. A nagyszülő-hiánynak is megvannak a maga előnyei, mert így úgy éreztük az egész túra alatt, mintha csomaggal tekernénk.

Pásztónál szálltunk le a vonatról, és miután bevásároltunk, nekivágtunk a buckának. Zoli felajánlotta nekem új bicaját, amit örömmel elfogadtam, csak utána bántam meg: ugyanis monoblokk-cseréje elállította a bicaj első váltóját, és iszonyatos hangokat adott ki magából. Tehát vagy a legnagyobb fokozatban tekertem – ami hegynek felfelé nem praktikus – vagy szinte a legkisebben – ami a sík terepen nem volt igazán előnyös. Plusz ott volt még a 13 kis csomagom.

Galyatetőn még nem jártam, gyönyörű út vezetett felfelé, néha megálltunk, főleg a gyerekek miatt. Peti lába fázott a csípős nyári délelőtt, így megfigyeltünk egy csigát, és közben melegedtünk egy napos helyen. A csúcson felgyalogoltunk a vár-kilátóig – ahogy Peti elnevezte – és áttekintettünk a Kékesre, ahová végül nem sikerült feljutnunk. Ott, a csúcson ebédeltünk, míg a fiúk fogócskáztak és este-keltek, aztán legurultunk Mátraházáig. Ott a következő megálló a bobpálya volt, ami Peti nagy kedvence lett. Na, nemcsak a csúszás miatt, ami nem lehetett elég gyors neki – szegény Csabikám csak nézte, ő most kimaradt – hanem az előkertben felállított  fabódés WC miatt, ahol egy öreg fickó báb ült, és többféle módon oktatta a leskelődőket, hogy hagyják már nyugodtan sz….ni, és a végén még egy jó nagyot is köpött. Ő lett a nap abszolút hőse, a gyerek azóta is idéz tőle.

Az elmúlt hetekben szorgosan készülődök már én is a "nagy" útra. Várom már hogy ismét kezdezét vegye az őrültség.

Az eddig évek alatt mindig maradt annyi erő a korábbi túrákról hogy tudtam nem lehet gond. Az idei viszont több okból is más lesz. Tavalyi Törökországi kórházi látogatásom, és egy heti benntartózkodásom alatt szervezetem állóképessége leépült rendesen. Sajnos ezen a nagyon hosszú tél sem segített sokat. Így az eddigi leggyengébb állóképességgel rendelkezem. Be kellett látnom hogy kökemény munkára lesz szükség a hátralévő pár hétben hogy zavartalan és jó utam legyen. 

Zolival pár héttel korábbi bicajozásom rámutatott arra hogy készülni-készülni-készülni kell. Remélem még időben. :)

balcsi4Bár nem tartozik szervesen a nyári túra felkészülési sorozatába, azért említést érdemel május 4-5-i kétnapos Balaton körüli iskolai túránk. A tó kb. 70 %-ának megkerülése (Siófoktól Keszthelyen át Balatonfüredig) önmagában még nem számítana olyan különleges sportteljesítménynek, kihívást inkább a velem túrázó 8 általános iskolás korú gyermek jelentette, akik közül többeknek ez volt az első ilyen hosszúságú és nehézségű túrája. Mellettük még velünk tartott Anna és Lili a régi osztályomból, ők azonban már rutinos balatonkerülőnek számítanak, lévén ez lesz a harmadik közös túránk.

dobogo1Április utolsó hétvégéjén Tomiék vendégségbe készültek hozzánk, s ha már így összejöttünk, akkor nem maradhatott ki a közös tekerés sem. Most gyerekek, feleség és barátnő indulunk a Dunakanyar irányába, csak mi ketten. Nagymarosig vonattal, majd nyeregben folytatjuk utunkat forgalmas Duna-menti kerékpárúton. Szob után a vasúti hídon kelünk át az Ipoly felett. Először földúton, majd néptelen mellékutakon kerekezünk immár Szlovákiában. Többnyire hátszelünk van, de meglesz ennek még a böjtje, hiszen Esztergomtól végig szemből fogjuk kapni az áldást. Szlovákiáról Tominak régi főiskolás emlékei élednek újra, mikor még Győrből jártak át a határ túloldalára egy jót enni, fagyizni. Hát igen, régen a "koronás" időkben még jobban megérte nekünk magyaroknak, bár Párkányba érve azt tapasztaljuk, hogy azért a 300 forintos euró ellenére sincsenek annyira eleresztve az árak. Meg is hív Tomi egy igazi szlovák sztrapacskára, melyet egy lovagi étteremben fogyasztunk el.

A Mária Valéria híd túloldalán, aztán ahogy sejteni lehett jött a domb és vele együtt a szél is. Lassabban, szenvedősebben teltek a kilométerek. Dobogókőn megcsodáltuk a kivételes, bár már sokat látott panorámát, s megkezdtük az ereszkedést a hegy Pest megyei oldalán. De nem a forgalmas Pilisszentkereszten át vezető utat választottuk, hanem a Király-kúti nyereg - Dömörkapu felé kanyargó hegyi szakaszt, mely a csodálatos tavaszi időben újra, meg újra le tud nyűgözni. Szentendrénél értünk vissza a civilizációba, s rá is tértünk a forgalmas Duna-menti kerékpárútra, melyen a gödrök száma egy ilyen csodás tavaszi napon is jóval több a rajta kerekező, egyébként nem elhanyagolható mennyiségű bringásnál.

mezoseg12 napos túrát terveztem a dunántúli Mezőföldön, ahol a felkészüléssel egyetemben feltérképeztem néhány települést is, ahol még nem jártam.

A tizedik kilométernél mindjárt sikerült is egy kiadós üvegszilánkra tökéletesen ráhajtanom, ami csak úgy ropogott a kerekeim alatt. Szerencsére a CST gumik jól vizsgáztak, de ennyivel nem úsztam meg a mai napot, ugyanis az észak-nyugati szél úgy gondolta, hogy ha törik, ha szakad ő engem most meg fog állítani. Az elképesztően gazdag, ősi, autentikus magyar anyanyelvünkben nem létezik olyan jelző, amellyel jellemezhetném azt a szélvihart amivel meg kellett küzdenem ezen a túrán. Az első nap átlagsebessége kb. 10-12 km/óra.

Nagyszokoly és Magyarkeszi a nevük ellenére sem tűntek magyarlakta településeknek. Legalábbis én úgy éreztem, hogy a kisebbséget itt a fehérember képviselte. A nyári forróságban, póló le és irány a dégi Festetics-kastély. A park és az épület is pazar, de az előtte álló több száz éves, magányos tölgy tette fel az első napra a koronát. Szerteszét hajladozó ágai egy Tim Burton filmben is megállták volna a helyüket.

visegrad1Idén nagy falatot harapunk bicajozás terén, főleg Zoli. Átszeljük – kisebb-nagyobb részekben – Az Egyesült Államokat. Férjem nagy hangsúlyt helyez a megfelelő felkészülésre, amit néha nyögve, de teljesítek, hiszen tudom, ez elengedhetetlen a nyári megmérettetéshez.

Mióta 2 ördögfiókával gyarapodtunk, ez kissé kacifántosabbá vált, hiszen ők nem maradhatnak otthon. De nem is akarnak!

Reggeli indulást a fiúk csont nélkül oldják meg, csak én szöszmötölök egy kicsit, és mivel épp ma van a Critikal Mass a városban, „természetes”, hogy autóval szeljük át a várost. Jó dolog a város szélén lakni, közel a munkahelyhez, de jobb lenne, ha a hegyek is itt lennének a közelben, és nem a város másik végében. 2 gyerekkel pedig nem lehet áttekerni, vagyis lehet, ha azt akarjuk, hogy már a Nyugatitól visszafordítsanak minket.

Szóval az Omszki-tavakig elpöfögtünk, majd nyeregbe pattantunk Petivel és Csabival. Azért is hasznos velük biciklizni, mivel legalább a terhelhetőséget is teszteljük nyomban (Peti 20kg, Csabi 13kg).

Szentendre felé vesszük az irányt, és úgy néz ki, hogy minden autós is, így alig várjuk már, hogy lekanyarodjunk a patak irányába. Végre egy kis csend, majd rájövünk, hogy nemcsak mi szeretnénk élvezni ezt a napfényes szombatot, és az autók után nekiállunk a sétálókat is kerülgetni, és úgy elsuhanni a játszótér mellett, hogy a fiúk észre ne vegyék. De szerencsére Peti megállapítja, hogy itt túl sokan vannak, keressünk másikat.

kiskun7Az idei tél csak nem akart továbbállni. Bár március elején hamar megjött a tavasz, március 15-én egy nagy hófúvás keretében gyorsan el is illant, s - bár már április közepét írunk - azóta sem képes magára találni. Az ember ilyenkor két dolgot tehet: vagy a jó meleg lakásban kuksolva visszabújik a téli "barnamedve-üzemmódba", vagy pedig felveszi a kesztyűt, sapkát és azt mondja: gyerünk. Én az utóbbit választottam.

Április 6-7-i hétvégét eredetileg Szlovákiában szerettem volna tölteni felkészülés gyanánt, de mivel a márciusi alapozás elmaradt, no meg az időjárás továbbra sem kecsegtetett sok jóval, így inkább a szép nagy Alföldet választottam. Túrám célja Szentes városa, ahol hivatalos voltam egy filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolóra, melyet egy nagyszerű kerékpártúrázó barátom Baranyi Antal Gábor (Toncsi) tartott. Szombat reggel fél kilenckor nyeregbe pattantam, s enyhe hátszél kíséretében vágtam neki a 150 km-es távnak. Ahogy elhagytam a Csepel-szigetet, s Bugyi felé vettem az irányt rögtön mellém szegődött egy szintén nagy múlttal rendelkező bringás: Karlovitz Kristóf. Névről bár ismertük egymást, de személyesen még nem volt alkalmunk találkozni. A forgalmatlan úton jót beszélgettünk, megoszottuk egymással élményeinket, terveniket. Alkalmi társam karbonvázas fekvőbringájával szinte alig tekert mellettem a sima, hátszeles úton, alig bírtam tartani a lépést vele. Kristóf már a 70. életéve körül jár, mégis nagyon fiatalos és kitartó bringás. A tavalyi évben 17 ezer kilométert tekert le, napi 150-200 km meg se kottyan neki. Mondtam is neki, hogy remélem én is ilyen aktív leszek ennyi idősen, feltéve, ha megérem ezt a szép kort.

Tatárszentgyörgynél aztán visszafordult Pest felé, én pedig folytattam utamat a néptelen melléktúton. Ladánybenén álltam meg enni egyet, ekkor már a 65. kilométeremnél jártam. Megállás nélkül betekertem Kecskemétre. Megcsodáltam a Cifra palotát és a kivételesen szép belvárost. Még 60 km volt hátra Szentesig, s így hátszéllel nem nagyon kellett aggódnom azért, hogy időben odaérjek. Lakitelek felé vettem az irányt. Ez ugyan egy kis kitérő, viszont erre még soha nem jártam. Hosszú egyenesek következtek, apró falvakkal, mire végre megpillantottam a Tiszát. Az elmúlt hetek rekordméretű esőzései miatt elég nagy kiadásban. Fél ötkor, 152 km-rel a lábamban gördültem be Szentes főterére. Toncsi már várt rám.

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.