bmenu1     fb1    insta1  

Az első Matterhorn kísérletünk

Mindössze 1 nappal a sikeres Weissmies mászás után már Zermattban voltunk. Kellett volna egy pihenőnap ezt mindketten tudtuk, de az időjárási ablak nyitva volt, másnapra ideális mászóidőt ígértek, a szabadságunk vége pedig vészesen közelgett, így úgy döntöttünk teszünk egy próbát. Sajnos nem koronázta siker vállalkozásunkat 4150 méterig jutottunk.

Switzerland

 Egy sikertelen Matterhorn mászás

Az elmúlt években ahányszor Zermattban jártunk mindig vágyakozva pillatottunk fel a Matterhorn impozáns alakjára. Talán még nem jött el az ideje, de nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, úgy döntöttünk, hogy idén belevágunk.

A szokásos alpesi stílusban terveztük a mászást felvonlók és menedékházak igénybevétele nélkül. Ez a Matterhorn esetében azt jelenti, hogy egészen Tasch faluból gyalog közelítettük meg a hegyet, ugyanis Zermatt már nem közelíthető meg autóval. Egy kéthetes intenzív mászótúra végén értünk el ide jó kondícióban, de nem éppen a legkipihentebb állapotban. Az időjárás már túl jó volt, Zermattban majdnem megpusztultunk a melegtől, s csak a Schwarzsee környékén kezdett elviselhető lenni a klíma. A tó felett az újonnan létesült felvonó épületénél aludtunk, ez az utolsó pont, ahol még szívesen látják a sátrasokat, aki feljebb bivakol és lebukik komoly bünetésre számíthat, erre több tábla is felhívta a figyelmünket.

Hajnali fél 2-kor indultunk, így még a reggeli roham előtt elkezdhettük a mászást Hörnlihüttétől. A hegyen sötétben elég bajos volt a tájékozódás, így még napfelkelte előtt sorra értek utol minket a csoportok. A félúton található Solvayhütte környékén éreztük, hogy sem erőben, sem pedig technikában nem vagyunk túl erősek, erre már a csapatok sorra hagytak el minket. A váll alatt már a lefelé jövő csapatok jelentettek komoly gondot az egyre nehezebbé váló útvonalon, így 4150 méteren a visszafordulás mellett döntöttünk. Beláttuk, hogy az akklimatizációnál jóval fontosabb lett volna, hogy pihenten induljunk útnak, s technikailag sem árt még fejlődnünk, de ugyanakkor megfogadtuk hogy pár év gyakorlás után visszatérünk még a Matterhornra.


 

Két napos alpesi stlílusú mászás a Matterhornra (4150 méterig)

  • Túra időpontja: 2020. augusztus 20.
  • Útvonal: Tasch - Zermatt - Schwarzsee - Hörnlihütte - Solvayhütte és vissza
  • Túratáv: 39,7 km (oda-vissza)
  • Szintemelkedés: 2800 m (kb.)
  • Meghódított hegycsúcs: -
  • Résztvevők: Bodó Aliz, Puskás Zoltán

Térkép

részletes térkép megtekintéséhez kattints a képre


 Itiner


 

Már süti a Nap a hegy oldalát, de mi még jócskán a Solvayhütte alatt mászunk

Lefelé talán még nehezebb, mint felfelé

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2021 Hegyi túrák a Nagyvilágban

Keresés

Hegyi logo2

Tovább a bringás oldalra

logo1

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.