(Alpok-Adria kerékpártúra, 3. szakasz, 13-16.nap)
13. nap (2003. augusztus 5. – kedd) - A világ legkisebb városában
Ucka-hágó – Lupoglav – Hum – Buzet – Socega – Kubed – Crini Kal – Kozina – Divaca – Senozece – Postojna – Planinsko Polje
Táv: 132,86 km
Reggel 7-kor keltünk, lebontottuk a sátrat, majd visszatérve a főútra laza gurulással kezdtük a napot. Ez a lazulás nem tartott azonban sokáig. Pár kanyar után egy 18%-ot jelző (élet)veszélyes lejtő tábla elvette tőlünk a kedvet a száguldástól. Lépésben haladtunk csontig behúzott fékekkel, melyek iszonyatosan dolgoztak. Ezt nem lehetett sokáig bírni. Pár hajtűkanyar után le kellett szállnunk. Ilyent még nem láttam! Lejtőn tolni kell a bicajt! Még az ellenségemnek sem kívánnék ilyet. Kb. 1 km-t sétáltunk lefelé behúzott fékekkel, pokoli érzés volt. Nemsokára azonban elértük az alagút kijáratát. Innen az alagútból kilépő főúton folyattuk utunkat, mely már sokkal szolidabban lejtett, mondjuk a forgalom is sokkal nagyobb lett, ráadásul, mivel autóút táblával találkoztunk nem lettünk volna jogosultak a használatára. Nemsokára szerencsére letértünk az autóútról, továbbra is egy széles úton haladhattunk, de forgalom már nem volt. Lupoglavban vettünk reggelit, melyet a bolt árnyékában fogyasztottunk el. Itt az Isztria belsejében is pokoli volt a hőség, s itt még a tenger felől érkező frissítő légáramlat sem könnyítette sorsunkat. Sőt éreztük a forró szelet az arcunkon, mely szinte szívta ki belőlünk a nedvességet. Roc falu után letértünk a főútról és Hum-ba tettünk egy 14 km-es kitérőt, mely az útikönyv szerint a „világ legkisebb városa” megtisztelő címet viseli. Egy domb tetején a Mirna-folyó forrásvidéke felett fekszik ez a nem mindennapi hely, egy városfallal körülvett középkori hangulatú városka 2 aprócska utcával, egy templommal és 60 lakossal büszkélkedhet. Ódon városkapun jutottunk be a szűk kis utcácskákba, csönd és nyugalom áradt mindenfelé. A falu egyetlen helytörténeti múzeuma még zárva volt. Egy építkezésen dolgoztak páran, más emberrel nem találkoztunk. A furcsa neve miatt már a túra előtt és közben is többször emlegettük poénosan ezen kis városkát, s most itt volt előttünk teljes életnagyságban. A „városnézést” rövid pihenővel zártuk, majd visszagurultunk a főútra és folytattuk utunkat a fülledt forróságba burkolózó Belső-Isztrián. Egy Aral-kútnál frissítettünk, majd hosszú lejtőn legurultunk Buzet városába, mely az utolsó volt a horvát városok sorában. Nem volt egy nagy szám, s így a déli forróságban minden zárva volt. Nagy nehezen találtunk egy boltot, ahol a megmaradt kunámat elkölthettem. Az otthoniaknak már beígért Lino Lada nevű finom horvát mogyorókrémet vettem, na meg persze üdítőt magunknak. Ma egyszerűen tombolt a hőség. Talán a túra legmelegebb napja volt a mai. Horvátország és Szlovénia közt egy vonulat képezte a határt, így keményen kapaszkodtunk, s az imént megivott fél liter kóla szénsavtartalma alaposan bennemrekedt, így olyan hányingerem támadt, hogy lekényszerültem a nyeregből. Szidtam is magam rendesen mohóságomért. Jó érzés volt visszatérni a sokkal barátságosabb, s hazánkhoz sokkal inkább hasonlító Szlovéniába. Ráadásul kaptunk egy jó lejtőt, melyen hosszú kilométereken keresztül egészen egy folyóvölgyig gurulhattunk, majd ismét felfelé kanyargott utunk. Hosszú kemény kilométerket tettünk meg felfelé, s csatlakozva a Postojna felé vezető főűtra a forgalom ismét elképesztő méreteket öntött. Az emelkedő közepén arra lettem figyelmes, hogy jóval felettünk a hegyoldalban van egy városka, s hosszú kocsisor kígyózik feléje. Eszembe sem jutott, hogy esetleg arra vezetne utunk, hisz nemegyszer láttunk már hegytetőn várost, melyet a főút messze elkerült a völgyben, csodálkoztam is a forgalmán. Kb. negyed óra múlva azonban keményen küzdhettem a városka utcáin fölfelé, s az emelkedőnek még korántsem volt vége. Sőt a város után kapaszkodósáv kezdődött, s egy 2 km hosszan tábla sejtette az emelkedő végét. Úgy is lett, összesen 8 km kemény kaptató után egy pihenőhelyen megállva csodálhattuk meg utoljára a tengert. Az utóbbi napokban a szokatlanul meleg időjáráshoz és a kevés vízfelvételi lehetőséghez alkalmazkodva 2 „víztartállyal” szereltük fel magunkat. Egyszer ott volt a bicajoskulacsunk (1/2 l), s kiegészítésképp egy másfél literes műanyag palackot erősítettünk biciklistáskánk tetejére. Fekete színű táskám azonban úgy vonzotta a napsugarakat, hogy az emelkedő tetején a palackból kortyolt víz szabályosan megégette a számat.
A pihenő után átbuktunk a helyvonulaton és elindultunk hazafelé. Kozinán pihentünk és frissítettünk a benzinkútnál, majd Divaca következett ebédünk színhelye. Jól meghajtottuk a mai napot, már 91 km-t tekertünk, s mivel későn reggeliztünk úgy 4 óra tájban jött el az ebéd ideje. Természetesen Mercatorból vásároltunk, talán még jobban esett a nagyságrendekkel olcsóbb, de ugyanolyan fincsi étel, mint amit még kunáért vásároltunk. Ebéd közben térképészkedtünk, s úgy számoltuk, ha még egy kicsit megnyomjuk a délutánt, estére akár a „poljén”, eddigi legjobb táborhelyünkön is aludhatnánk. Neki is lódultunk, kemény emelkedőkkel tarkított terep várt ránk. Postojnáig szinte megállás nélkül nyomtuk, kemény tempót diktált Vámka. 6-ra beértünk a barlangjairól híres városba, s egy Spar áruházból vásároltam a vacsorához kenyeret, üdítőt. Átkelünk a Postojna és Planina közötti hágón, mely elválassza egymástól a két karsztvidéket, s ahol a Pivka búvópatakként kel át a hegy alatt, hogy Planinánál napvilágot látva Unec-folyóként folytathassa útját. Legurultunk Planinára a kellemes szerpentínen, majd bevetettük magunkat a csodaszép, tágas folyóvölgybe. Ugyanott szálltunk meg, mint még a 4. nap éjszakáján. Míg Vámka elkészítette a vacsit (Knorr tészta Bakonyi gombás szósszal – az utolsó(!!!) gyorskajánk), addig én visszatekertem a településre vízért, ugyanúgy, mint a 4. nap estéjén. Találkoztam „régi barátunkkal is” egy kutyával, mely kikötve mindig ugyanazon az úton közlekedett, s háza körüli füves részt félkörívben már teljesen kitaposta. Este főztünk egy finom teát, fürödtünk az Unecban majd ismét egy gyönyörű csillagfényes éjszakát töltöttünk el ezen a varázslatos réten.
Estig megtett táv: 1337,6 km
14. nap (2003. augusztus 6. – szerda) - A Száva-völgyében száguldva
Planinsko Polje – Logatec – Vrhnika – Ljubjana – Litija – Zidani Most – Rimske Toplice – Lasko
Táv: 132,25 km
Ismét napfényes reggelre ébredtünk. Kb. 10 km megtétele után, a völgyből kilépve Logatec falu Tus nevű szupermarketjéből vásároltam király reggelit. Vrhnika előtti hosszú lejtőn jót gurultunk, majd ráálltunk a nyílegyenes – autópályával párhuzamos – ismerős útra, mely a fővárosba, Ljubjanába vezetett. Rég volt már az a nap, mikor utoljára errefelé kerekeztünk. A jól kiépített kerékpárút-hálózaton gyorsan elértük a belvárost.
Óvárosi sétánk kiindulópontja a Ljubjanica partján lévő Presernov trg. Innen a Tromostovjé-n (három híd) lehet átjutni az óvárosba a folyó felett. Ez az építészeti különlegesség 1931-ből származik, amikor az ódon kőhíd mellé két csaknem párhuzamos gyalogoshíd épült, melyek ma az óváros tölcsér formájú bejáratát alkotják. A folyó túlpartján balra tartva a Plecnik-árkádok mentén haladva a város egyik legérdekesebb építészeti együtteséhez juthatunk: a Szent Miklós dómból, a papneveldéből és a püspöki palotából álló komplexumhoz. A Vodnikov trg-n található Ljubjana piaca. A templomokat tekintettük meg, majd a piacnál vizet vettünk fel és a várost elhagyva behajtottunk a Száva-folyó egyre szűkülő folyóvölgyébe. Az ég lassan beborult, s a felhők leszorítván a párát, igen fülledt nyirkos időt eredményeztek. Kerékpárunk, ruhánk nedves lett és izzadtunk is rendesen. A folyóvölgy egyre szűkebb lett, előretekintve néha már nem is tudtuk elképzelni hol fog folytatódni, de a Száva-folyó a legszűkebb helyeken is megcsinálta magának az utat. Ebéd előtt rövid eső kapott el bennünket, de csupán pár csepp jutott az égi áldásból, így a páratartalom csak tovább fokozódott. A folyóvölgyben azon az úton kívül, melyen haladtunk, még egy elég forgalmas duplavágányos vasútvonal is szaladt, mely Ljubjanát Mariborral kötötte össze, így nagyon gyakran jártak rajta a korszerű Siemens villanymotorvonatok. Szlovénia is Európába tart, ez már teljesen egyértelmű! Utolsó városunk a Száva mellett Zidani Most volt, melynek a neve magyarul annyit tesz: sziklahíd. Sziklából nem volt hiány, hisz nem sok hely maradt a városnak a fölé magasodó sziklás hegyek között, s mivel Zidani a Száva és a Savinja folyó találkozásánál épült értelemszerűen hídból sem volt hiány. Vámka poénosan meg is jegyezte, hogy az itt lakó gyerekek nem igazán tudnak bújócskázni, hiszen lehetőségeik hely híján igen korlátozottak. Majd azt is említette, hogy jó lenne már kikászálódnunk a folyóvölgyből, mert ez a szűk tér, és korlátozott irányok igen feszélyezik. Rövid pihenő után folytattuk utunkat a Savinja folyó völgyében. Rimske Toplice fürdőváros következett, majd pedig Lasko, a híres Lasko Pivo nevű sör hazája. Átkelünk a Savinja túlpartjára és betértünk a városba, ahol ismét egy rövid eső kapott el minket, de szerencsésen átvészeltük az árkádok alatt, sőt Vámka közben még be is vásárolt. Az idő egyre rondább lett, dörgött, villámlott, s olyan sötét lett, mint alkonyatkor, pedig még csak 6 óra felé járt az idő. Még egy kicsit időztünk a városban, vizet vettünk fel, majd dacolva a csöpögő esővel folytattuk utunkat észak felé. Folyóvölgyben, tapasztalataim szerint elég nehéz nyugodt táborhelyet találni. Hisz nem lehet elég távolságra elvonulni semmitől sem. Vagy az országúton dübörgő autók, vagy a vonatok, vagy a házak közelsége teszi lehetetlenné a táborozást, s de az is sokszor előfordul, hogy talál az ember jó helyet, csak épp a folyó túloldalán, híd persze ilyenkor nincs a közelben. Ma szerencsénk volt, mert egy kukoricás takarásában nyugodt helyre leltünk közvetlenül a Savinja partján. Gyorsan feldobtuk sátrunkat, s közvetlenül a partoldalban lévő fákkal védett helyen még száraz fát is találtunk az eső ellenére. Megfőztünk rajta Laskoban vásárolt virslinket amit a még otthonról hozott dijoni mustárral ettük meg. A desszert pedig banán és paradicsom volt. Csendben csordogált az eső miközben mi már bent feküdtünk a biztonságos sátrunkban.
Estig megtett táv: 1469,8 km
15. nap (2003. augusztus 7. – csütörtök) - Hosszú szlovén nap
Lasko – Celje – Sentvid – Ponikva – Loce – Poljcane – Slov. Bistrica – Maribor – Lenart – G. Radova – Radenci – Tisina
Táv: 138,03 km
Reggel ismét tiszta napos idő fogadott, így nagy kedvvel vágtunk neki utolsó hosszú szakaszunknak, melynek keretében célul azt tűztük ki, hogy minél jobban megközelítsük a magyar határt. Még jóformán be sem melegedtünk, s máris elértük a 42 ezres Celjét. A városnézéshez még túl korán volt, gyomrunk pedig egyre erősebben jelezte, hogy eljött a reggeli ideje. Sokat bolyongtunk a hangulatos belvárosban, de egyetlen boltot nem találtunk, ez nagyban lerombolta az egyébként szép városról alkotott első benyomásunkat. Kitekertünk a városhatárhoz (ahol bejöttünk) és egy Mercator előtt reggeliztünk. Reggeli után nem tétováztunk, belelendültünk a tekerésbe. Sentvidig simán, folyóvölgyben haladtunk, majd letértünk mellékutakra, dimbes-dombos, de nagyon hangulatos szakasz következett sok-sok kaptatóval, gyors lejtőkkel. Még Kranj és Ljubjana között haladtunk ilyen névtelen kis utakon, már ott megragadott minket a szlovén falvak nyugalma, harmóniája. Néptelen, kanyargós, de nagyon jó minőségű utakon, falvakon keresztül felejthetetlen élmény volt kerekezni. Átkeltünk a Dravinja-folyón, majd Slovenska Bistricánál visszatértünk a főútvonalra, innen már viszonylag sima volt az út Mariborig. Bal kéz felől a távolban már látszottak a Karavankák magasodó bércei, bár errefelé már korántsem akkorák, mint a Loiblpass környékén. Maribor külvárosában vásárolt Vámka ebédet, egy óriási Mercator Hipermarketben. Ez aztán hálózat a javából! Úgy látszik a szlovének nem adták el az összes kiskereskedelmi bolthálózatukat a külföldieknek. ½ 3-kor ebédelünk Mariborban, egy nagyon modern iskola melletti parkban, majd egy gyönyörű hídon átkelünk a Dráván és elérjük Szlovénia második legnagyobb városának óvárosát A Dráva partján van a város főtere, központja. Nagyon hangulatos tér ez, rengeteg üzlettel és egy impozáns városházával. Majd a Szent János dómot és az egyetem épületét néztük meg, melyek között egy csodás és jól rendezett belvárosi park helyezkedik el. Az észak vezető főúton elhagytuk a várost, majd letértünk kelet felé. Ez az út már közvetlenül a magyar határhoz vezet. Ennek „köszönhetően” tele van főként magyar, szlovén kamionokkal. Szépen meghúztuk magunkat az út szélén és nyomjuk a kilométereket, melyből már csak 40 van Muraszombatig. Szinte egész nap szembeszéllel jöttünk, így egyre hosszabbnak tűnnek ezek a fránya kilométerek. Radenciben vettünk fel vizet, majd átkelve a Murán megejtünk egy jó kis fürdést a gyors folyású sekély folyóban. De táborhelynek túl felkapott a folyópart, a helyi fiatalok sorra ereszkednek le a kellemesen langyos folyó vizében. Így továbbálltunk. Mindenfelé hatalmas pusztaságok, szántók, itt nem könnyű táborhelyet találni. Szerencsénk van, egy földúton nagyon biztonságos, 4 felől határolt mezőt találunk. Itt töltöttük az utolsó szlovén éjszakánkat. Vacsorára levest főztünk (levesporból), s hozzá helyben szedett kukoricát ettünk sütve-főzve. Ismét enyhe éjszakánk volt.
Estig megtett táv: 1607,9 km
16. nap (2003. augusztus 8. – péntek) - Újra itthon!
Tisina – Muraska Sobota (Muraszombat) – Mackovci – Otovci – Felsőszölnök – Szentgotthárd
Táv: 75,93 km
Táborbontás után gyorsan betekerünk Muraszombatra. Ez a hely már félig-meddig magyar város. Erről árulkodnak a feliratok (főleg a bevásárlóközpont környékén), és a magyar hangok is. Kisváros lévén komoly bevásárlóközpontot találunk, mely elsősorban a magyar bevásárlóturizmusra épít. Az Intersparból hoz Vámka reggelit, majd visszatérünk a belvárosba és Vámka átváltja kunáját tollárra. Utolsó lehetőség lévén nagybevásárlást tervez. Fel is tölti rendesen készleteit, több mint fél órát időz a boltban, s főként itteni specialitásokat vásárol (elsősorban szeszesitalokat). Én is veszek még egy Lino Ladát (úgy látszik itt is lehet kapni, nem csak a horvátoknál, és még olcsóbb is), majd a határ felé vesszük az irányt. Egy ideig az újonnan épült szlovén-magyar vasútvonal mellett haladunk, majd ismét mellékutakon próbálkozunk. A hangulat adott, de valami mégis nagyon elveszi a kedvünket. Ez pedig az a szomorú tény, hogy a magyar határátkelőt (melyet nemrégiben nyitottak meg) semmilyen tábla nem jelzi. Sikeresen el is tévedünk, bolyongunk a dombok között, majdnem áttévedünk Ausztriába is, majd egy kavicsos úton találjuk meg a helyes irányt. ¾ 1-kor végre elérjük Magyarországot. A határon pillanatok alatt átjutunk. De jó újra itthon lenni! Az első faluban – Felsőszölnökön – ebédelünk, s megiszunk egy két literes Coca Colát. Ez az az ital, mely Európában (legalábbis amennyit én láttam belőle) messze nálunk a legolcsóbb. Egymás mellett haladunk Szentgotthárdig, megvesszük a vonatjegyeket, majd rövid útbaigazítás után a hangulatos Rodeo Pizzériában ünneplünk. 14:38-kor indul a vonatunk Szombathelyre. Kb. 1 órát zötykölődünk a „Piroska” fülledt kocsijában, mire végre megérkezünk Szombathelyre!
Összesen megtett táv: 1684 km
Összegezve a tapasztalatokat elmondható, hogy egy fokozottan nehéz terepviszonyok, és szélsőséges időjárási körülmények közt teljesített, de ugyanakkor fantasztikusan változatos és szemet gyönyörködtető kerékpártúrán vagyunk túl, melyet csak tapasztalt, sok hegyet megjárt kerekeseknek ajánlanék, akiknek jól felszerelt, biztonságos kerékpárjuk van és persze jól bírják a hőséget!